gusztavson: mixit ötletek

Monday, December 6, 2010

MANU: bogozmányaim

első lépések... talán jövő Karácsonyra bővülni fog?! :)))) nem tudom még hogy mennyire "versenyképes és profitábilis" ez a vállalkozás... hobbinak nem rossz -> höhöhö (mondja erre Mitulás bácsi)
Manu

Sunday, October 24, 2010

ha tetszik a reklám tetszik a brand?

ihol pár frissebb reklámfilm, nem nagyon izgat miről szólnak (kivéve az elsőt, ami a természethez is a legközelebb áll, nemcsak mézesmadzagként használja a szelid állatkákat), csak jópofák és ötletesek, ennyi :)

Az első, az első, yeah! 'check out Daisy, she's a PROPER cow' (egyedül ebben a figurás kontextusban birom a finnyás brit "proper" jelzőt is elviselni :-)

(ahol cica, ott otthon... vagy valami ilyesmi):

Sunday, September 26, 2010

lehet barátkozni (kor)határok nélkül

Nosztalgiával idézhetjük fel magunkban azt az érzést, amikor a barátságok a földrajzi távolság miatt és más kommunikációs lehetőség hiányában, papir alapú levélen, postán keresztül jöttek létre és maradtak fenn, amikor az alaposan végiggondolt és leírt szó, a válaszra várakozás időt adott a meditálásra, amikor a meglepetésként érkezett levél, netalán hozzácsatolt ajándék valahogyan több odafigyelést és intimitást hozott az emberi kapcsolatokba, mint sokszor napjainkban. Sok más fontos utalás mellett valahol ezt az ösztönös ragaszkodásról tanuskodó és őszinte sugallatot is fel vélem fedezni a Mary és Max (2009, rendezte: Adam Elliot) című animációsfilmben.

Mary, a 6 éves ausztrál vidéki kislány és Max, a 44 éves New-York-i nyugdíjas közt nagy a generációs és földrajzi távolság, soha életükben nem találkoztak és nem is ismerik meg egymást, addig ameddig a nagy reményekkel cseperedő, de már önérzetében sértett Mary ki nem választja szúrópróbaszerűen Max postacímét a telefonkönyvből és gyermeki merészséggel el nem küldi első bemutatkozó levelét a mit sem sejtő, egyedül élő vénembernek.

Ezt követően a magányukban és némely hobbikban mint például a nassolásban, sorozatnézésben és rajzfilmfigurák gyűjtésében osztozó felek 22 évig tartó sűrű levélváltásba kezdenek, melyen keresztül végigjárják, a mindkettőjük életében váratlanul és megismételhetetlenül először (!) bekövetkező, "igazi" barátság valamennyi fázisait: az ismerkedés izgalmától, a viszonzás és odaadás örömén keresztül, az önzés és megtorlás gyakorlatát követő megbánás és megbocsátás gyötrődő procedúrájáig.

Hogy miért is olyan rendkívül fontos és különleges ez a barátság? Mindenekelőtt azért, mert hihetetlenül nehéz körülmények között jön létre, vagy másképpen fogalmazva, a nyomasztó körülmények és a hiányérzet provokálják ki azt. Másrészt érdekes végigkövetni, hogy jön létre az egyensúly a kapcsolatukban, hogyan kommunikál Mary és Max, ez a két egyébként magábaforduló, képzelt és valós betegségektől, "bogaraktól" labilis ember, amikor tanácsot adnak egymásnak, amikor ajándékoznak, amikor (félre)értelmezik egymást és engesztelni próbálnak. Mindenképpen sok humor, játékosság, ötletesség és néhol irónia, szomorúság és csalódottság is megtalálható ebben a közös hangban.

Mary és Max egymásba kapaszkodását az is okozza elsősorban, hogy a múltban minden társas érintkezésük kudarcba fulladt. Maryt kinézetele miatt iskolatársai kiközösítették, alkoholista anyja és munkamániás apja meg saját sikertelenségük és nyomorúságuk miatt hanyagolták és hibáztatták, Max pedig a saját és mások érzelmeivel nem tudott soha mit kezdeni, oly annyira, hogy saját szótárat készített az érzelmekről és arcbeli kifejezésükről, hogy eligazodjon embertársai reakciójában. Más kapcsolataik viszont, ahol nem ütköztek visszautasításba, igazából mind "fogyatékosak" és szánalmasak, túl ingerszegények voltak, mert az illető vagy vak volt és végelgyengülésben szenvedett, vagy félt a külvilágtól,vagy nem tudott beszélni, mert nem tudta a nyelvet vagy háziállat volt, vagy egyszerűen a saját képzeletük szüleménye volt.

A Mary és Max egyre fokozódó és bonyolodó kölcsönös függését a rendezői vezérelv is megerősíti azzal, hogy nem engedi meg a körülmények javulását, más társas viszonyok kialakulását vagy "normalizálódását", így a szereplőket a kettejük kizárólagos barátságába izolálja, csalódással figyeljük például Mary lefele ívelő életútját, amikor a házassága tönkremegy, feladja a karrierjét, elzüllik és öngyilkossággal is próbálkozik, a Maxxel való ostoba félreértés miatt.

Végül a személyes találkozás "rendezői ellehetetlenítése" is csak azért nem teljesen deprimáló, mert annyi változás végeredményben csak születik (bár "körön belül" történjék is az), hogy a mintegy 66 évig érzelmileg sivár életet élő Mexnek nem késő megtapasztalni a kötődés erejét. Bár nem a néző által türelmetlenül várt "egymás karjaiba boruló" jelenettel végződik a film, Elliot hajlandó éppen annyi reményt, megnyugtató melegséget és játékos pirosat belelopni ebbe a durvára meggyúrt eltorzult szürkeségbe, hogy megnyugvással és egyetértéssel nyugtázzuk döntését, elvégre ez így is túl szép volt, hogy igaz legyen...