az este végre megnézhettem. érdekes ritmusa van a vágásoknak, sokszor már túl személyes (Hajdú Zoltán Miklós "valós" élmény- és emlékanyagát követő) nézőpont vezérli a flashback-eket. nem értek mindent, és ennek örvendek is. néha cikáznak a képek, mint amelyek egy kis korában megfélemlitett és agyonhajszolt gyerek, belől riadt, de kivül félemet nem mutató szemében játszódnak le.
a sportoló bámulatos teljesitménye az akarat, az önkontroll és versenytársak feletti, valamint a "mindennapi" (testhasználat) feletti hatalom kifeződése. Született tehetség, testi alkat és szigorú edzés... mennyire boldog egy sportoló? Dongó maga választotta ezt az életformát? hol tart most Dongó? vagy régen lecsúszott már a pályáról?
Erről Miklós tudna bővebben mesélni.
Hajdú Szabolcs: Fehér tenyér (2006)
Subscribe to:
Post Comments (Atom)
No comments:
Post a Comment